2010. augusztus 23., hétfő

Vargányamáj


Ha minden évszakban teremne a vargánya, talán tényleg vegetáriánus lennék. De szerencsére nem így van, mert 1. nem örülnénk annyira, mikor megjelenik 2. a bacon és a libamáj hiányozna. Ezért is ért nagy meglepetésként, mikor az előzőekben közölt gombafarigcsálásból visszamaradt, különböző méretű, nem kukacos darabkákat nagyon kevés vajon, hirtelen megsütöttem. Inkább csak átforgattam, folyamatosan kavargatva, gyorsan, majd a tányéron ízesítettem nagy szemű sóval és frissen őrölt borssal. A végeredmény furcsa módon ízében és állagában is emlékeztetett egy jól elkészített libamájra. Ruganyos, mégis omlós, már-már olvadós állagú, selymes, ugyanakkor telt ízű. Biztos a friss só-bors élmény is segített az illúzión, remek volt az összhatás. Tessék bátran kipróbálni.

Hozzávalók:
vargánya
(pici) vaj
nagy szemű só
bors

1. Kevés vajat olvasztunk serpenyőben és rádobjuk a megtisztított, darabolt gombát.
2. Hirtelen, kavargatva, rövid ideig sütjük.
3. Tányérra szedjük, és megszórjuk nagy szemű sóval és frissen őrölt borssal (én mindkettőt fűszermalomból tekertem).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése