2010. október 25., hétfő

Édes-sós befejezés, avagy szőlős-parmezános morzsatorta


Írhatnám, hogy csak bátraknak, de nem teszem. Ezt még pár hete, a DG receptversenyére készítettem. Tényleg nem vagyok édesszájú, sokkal szívesebben eszem még egy salátát vagy egy jó levest édesség helyett. Talán ezért is foglalkoztat annyit a nem édes desszert (??? ez nem paradoxon?) illetve az édes-sós ízkombináció. Nem mindig tud az ember sajttálat összeállítani, ilyen esetekre kísérletezem evvel a sokak számára fura ízkombinációval. Jelentem: nem sikertelenül. Régóta sózott kesudióval szórjuk meg Nigella mézes semifreddóját, fenomenális. A lenti szőlő-parmezán kombinációt sem kellett másnapig tartogatnom.

Hozzávalók:
2 dl víz
8 dkg cukor
fél rúd vanília kikapart magjai (csak a magok)
1 kiskanál őrölt kardamom
fél dl tokaji aszú
60 dkg megmosott, lecsipkedett, nagy szemű szőlő
10 dkg reszelt parmezán
12 dkg liszt
10 dkg vaj
3 evőkanál cukor
1 csipet só

1. A vizet összeforraljuk a cukorral, a vanília kikapart magjaival és a kardamommal. Azért nem tesszük bele a vanília többi részét, nehogy túl intenzív legyen az íze az ételben. Amikor már teljesen feloldódott a cukor és rotyogott is rövid ideig a szirup, beleöntjük az aszút, majd egy perc múlva a szőlőt.
2. Lassú tűzön gyöngyöztetjük 4-5 percig, majd levesszük a tűzről és állni hagyjuk.
3. Eközben összemorzsoljuk a reszelt sajtot a liszttel és a vajjal, majd a cukorral és a sóval.
4. Tűzálló tálba tesszük a szőlőkompótot és ráhalmozzuk a morzsatésztát. 180 fokra előmelegített addig sütjük, amíg kis színt nem kap, nagyjából 20-25 percet.

2010. október 5., kedd

Nagypapám fokhagymás szelete


Apai nagypapám főleg az alapanyagok beszerzésével vette ki részét a háztartásból. Amikor csak tehette pecázni ment. Ilyenkor -jó kapás esetén- egy időre ellátta a családot hallal, sőt még a mélyhűtőbe is jutott. Arra is emlékszem, hogy amikor egy zárlat miatt leégett a fél lakásunk és náluk laktunk, ameddig rendbe nem hoztuk a mienket, minden reggel megkérdezte: "Mit kértek reggelire? Tejeskávét vajas-mézes kenyérrel vagy kávés tejet vajas-mézes kenyérrel vagy tejeskávét mézes-vajas kenyérrel, esetleg kávés tejet mézes vajas kenyérrel?" Igaz, csak nyolc éves voltam akkor, de olyan viccesen kérdezte, hogy huszadszorra is jóízűen tudtam rajta nevetni. Néha ebédre készített nekünk fokhagymás szeletet. Ez az ő reszortja volt, ezt csak ő csinálhatta. Marhahús szeleteket sütött meg, (csak gyanítom, hogy zsíron), majd felöntötte vízzel és sok fokhagymagerezd kíséretében fedő alatt párolta puhára. Legjobban a számban szétmálló sült-főtt fokhagymákat szerettem és a végén friss kenyérrel kitunkolni a szaftot. Sosem néztem, hogyan készíti, remélem nagymamám emlékszik még rá.
Nem volt sok időm ebédig, így sertéscombot vettem a hentesnél, abból próbáltam feleleveníteni a receptet (kellemetlen lesz, ha legközelebb marhahúsból készítem és kiderült, pont ugyannyi idő alatt megvan, mindegy). Köretnek krumplit főztem, mert Bé otthon dolgozott, és gondoltam kedvezek neki kedvenc párosításával, de hogy ne legyen unalmas és nem utolsó sorban azért, hogy magamnak is kedvezzek, jó adag mustárral dobtam fel a köretet.

Hozzávalók:
4 vékony szelet sertéscomb
10 gerezd fokhagyma (lehet több is:)
vaj
1 ek olívaolaj
0,5 dl száraz fehérbor
70 dkg kifliburgonya
2-3 evőkanál bajor mustár (magos édes mustár)

frissen őrölt bors

1. Hámozzuk meg a burgonyát és hosszában harmadoljuk fel. Főzzük meg forró, sós vízben, majd szűrjük le. Egy magas falú tálba tegyük, hogy könnyen összerázhassuk a mustárral.
2. Tegyünk rá 2 evőkanál vajat késsel feldarabolva, hogy mindenhova egyenletesen jusson, valamint 2-3 evőkanál bajor mustárt. Óvatosan rázogassuk a tálat, hogy a vaj és a mustár egyenletesen lepje be a krumplikat. Sózzuk és borsozzuk.
3. Diónyi vaj és az olívaolaj keverékén süssük meg hirtelen az előzőleg megborsozott hússzeleteket. Ha nem férnek el, akkor több részletben süssük meg.
4. Öntsünk a forró serpenyőbe fehérbort, hogy felszedje a letapadt darabkákat, forraljuk kissé el, majd tegyük vissza a szeleteket. Engedjük fel kevés vízzel és fedő alatt pároljuk puhára.