2010. december 14., kedd

Készülődés


Visszaszámlálás. Végérvényesen elkezdődött a Készülődés. Fellőttem az alkotó rakétákat, már két nagy adag tészta várja, hogy kinyújtsam és süssem, áznak mindenféle levek, fűszerek, hogy majd jobbnál jobb nedű legyen belőlük, gyűlnek a kincsek, melyekből újabb kincsek lesznek. Az asztal kihúzva, hogy nagyobb legyen a hely az alkotásnak. De eddig egyenlőre a nagyobb pakolófelület funkcióját töltötte be (értsd: állandó kupi).
Persze segítene, ha fellőhetnék egy pontosan kiszámítható etetés-alvás rakétát is, nem beszélve az iskolábólidőbenelhozás faktorral, no meg a farkasordítóhidegbenkivigyük-eagyereketbabakocsivalamásikért tényezővel.
Sebaj, továbbra is a stresszmentes készülődés a cél. Arról már letettem, hogy a tökéletes karácsonyt próbáljam megvalósítani. Nem akarom mindenáron olyanra és pont olyanra megcsinálni agyszüleményeimet, emilyennek megálmondtam, mert ilyenkor van a végcél előtti napokon át nemalvás, s még akkor sem biztos, hogy elégedett leszek az eredménnyel. Szóval evvel már megküzdőttem, ezt idén nem játszom.
A Készülődés elindult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése