2011. május 2., hétfő

Gyöngyvirág ünnep


Május elseje Franciaországban alig több, mint kétszáz éve a munka ünnepe. Megosztva egy több, mint kétszer olyan öreg hagyománnyal, a gyöngyvirág ünnepével. Ez utóbbit általában IX. Károlyhoz korára datálják, ami legjobb esetben is 450 éves hagyományt jelent, de egyesek szerint a népszokás még ennél is korábbi. Jelesül, hogy ezen a napon egy-egy szál gyöngyvirággal ajándékozzák meg szeretteiket , jó szerencsét kívánva. Ez a csak pár napot nyíló virág ezek szerint jó pár száz éve megőrizte virágzási idejét, dacolva mindenféle felmelegedésnek (akkor az orgona miért nyílik mindig hamarabb???? lassan nem is tart ki anyák napjáig. Tudom, tudom, azért, mert az nem védett, árnyékos helyen nő).
Így külön büszke voltam, amikor bizony már három hete szert tettem az elsők egyikére. A Luxembourg-kert mellett sétáltunk, a földön egy szakállas férfi egy kisfiúval kicsi csokrokban árulta. Ha Zsigmond nem unszol, akkor is vettem volna, olyanok voltak, mintha A lápvidék gyermekeiből jöttek volna egyenest. Betűztem a babakocsi felhajtott búrájába és elégedetten vettem észre, hogy az Odéonnál lévő, hipergyönyörű virágos bolt két férfi dolgozója kiszúrta és le sem vette róla a szemét, míg be nem fordultunk a sarkon. Elismerően nézték, s gondolom, közben azon töprengtek, hogy bizony, már a gyöngyvirág is ilyen korán nyílik.

A képek az első csokorról:



Valamint május elsején, nem a belvárosban. (Képre kattintva nagyban.)